Tizenkilenc esztendeje vagyok eme világon. Vidéken, egy Gyula címezetű kisvárosban születtem. Hamar fény derült képességeimre, midőn óvodás koromban különös tehetséget mutattam a bevizelés és az érzelmi zsarolásokkal tarkított hiszti terén, és már akkoriban is nagyon szőke voltam. Na… hogyha igazándiból, és nem csak játsziból kellene bemutatkozni, azt írnám, hogy kiskorom óta balettozom amit nagyon szeretek. Gimiben drámais leányzó voltam, tehát a színház is a hőn imádott szórakozások közé tartozik. Érzékeny lelkületű nőegyednek tartanak.  Érdeklődöm a képzőművészet és a sport iránt. Is. Meg, hogy imádom a tejeskávét, a plüss macikat, a természetet és a verseket. Jelen állapotomban újságíró-tanoncok táborába tartozom és stílustervező-jelöltként is számon tartanak… ám, hogy mi lészen belőlem, s mely álmom válik valóra, jócskán a jövő muzsikája. ^^